Rólunk

1993 tavaszán vetődött fel Ajkán a Városi Televízió létrehozásának gondolata. A következő hónapokban többen is kísérleteztek különböző felvételek készítésével. Ekkor kezdett el közösen dolgozni a későbbi három alapító tag: Horváth Lászlóval, Jáhny Szabolcs és Németh László.

Míg mások a televíziózás üzleti jellegét akarták kihasználni, ők hárman főként közszolgálati anyagok készítésével szerettek volna foglalkozni, a városban rendezett eseményekről kívántak felvételeket készíteni. Nem elsősorban a haszonszerzés, hanem a kihívás vonzotta őket, egy feladat, amit meg akartak oldani, egy lehetőség, amivel élni kívántak.

Az első kísérleti adás 1993 márciusában készült el, amit a nézők, a városban kiépített kábelrendszeren láthattak. Ezt követte még további 2 kísérleti adás, majd 1994. április 5-én

Audio-Video Közösség Kulturális Egyesület (AVTV) néven megalakult a későbbi Ajka TV.

Elindultak saját technikai eszközökkel, mindenféle anyagi támogatás nélkül.

A műsorkészítés mellett a kezdetektől elindult a folyamatos képújság szolgáltatás, ahol lakossági hirdetések, vállalkozási hirdetések, valamint közhasznú információk egyaránt voltak olvashatók.

1994-ben két pályázatot is sikeresen megnyert az egyesület, ez biztosított az évi 12 adást.

1995-ben szolgáltatási szerződést kötöttek Ajka város önkormányzatával, amelyben havi egy alkalommal 60-90 perces magazinműsorok készítését vállalták.

1997-ben már új, állandó helyről, kéthetente jelentkeztek, több mint 6 500 háztartásban. Ebben az évben sikeresen megtörténik az első élő adás és az első telefonos játék lebonyolítása, amely hasonló stílusban öt évig folytatódott.

1999-ben különvált a képújság és a műsorkészítés, az előbbi Horváth László vezetésével, az utóbbit pedig Jáhny Szabolcs vállalta fel. Ebben az időben hétfőnként jelentkeztek új magazinműsorral.

2005-ben az analóg rendszert felváltotta a digitális rögzítés és utómunka, valamint a csütörtöki adásnappal megduplázták heti műsoridejüket.

Az egyesületi forma hátránya a működésükre nézve az volt, hogy kimaradtak a különböző pályázati lehetőségekből. Az egyesület 2005 februárjáig végezte a városi televízió működtetését, majd 2005 februárjában változás következett be, ekkor alakult meg az Ajka TV Kft., melynek tulajdonosa két magánszemély: Jáhnyi Szabolcs és Németh László volt.

Ezzel a lépéssel a képújság és a műsorkészítés szerkezetileg is teljesen külön vált, ettől kezdve egymástól teljesen függetlenül működik. A harmadik alapító kivált a műsorkészítésből, és külön vállalkozásként készíti a Képújságot.

2006-ban és 2009-ben újabb adásnappal bővítették tevékenységüket, így már hétfő, szerda, csütörtök és pénteki napokon láthatták a műsorokat a városlakók. 2006-ban 5 főállású, és több mint 20 külsős munkatárs dolgozott az Ajka Tv-nél. Fő céljuk azóta sem változott, miszerint: Minél több helyi és térségbeli hírt juttatni el a lakossághoz!

2011-ben a Városi Tv-t is meglegyintett a válság. Ajka város Önkormányzata az előző évekhez képest fele műsoridőt vásárolt az Ajka TV-től, így műsorstruktúrájukat a pénzügyi lehetőségekhez kellett igazítaniuk.

2013 októberében Jáhny Szabolcs nyugdíjba vonulásával a tovább működés érdekében a tagok az Önkormányzat részére 51%-os tulajdonrészt értékesítettek.

 

Hírdetés

Az Ajka TV hivatalos honlapja

%d blogger ezt szereti: